FrissítésSúgó

Holdsarkany

2006.01.29. 17:51 -

Tavasz: Ülök a dombtetőn, lágy szellő simogatja arcomat, köröttem fák állnak, virágzanak, ágaik meg-meghajlanak A nap, a földre veti sugarait, a fű, vidáman táncot jár, miközben el-elröppen a fáról egy madár. Az ég tiszta akár a kristály, felhők fágyolként úsznak, akár a hattyú a vízen, s szertefoszlanak az égen. Méhek döngicsélnek, gyűjtik már a nektárt, fülembe cseng énekük, oly szép zümmögésük. Míg ez tart, a Nap lassan menetel az égen, s méltóságteljesen eltünik, a horizontnál. Besötétedett, a Hold világítja meg e sötét, s kietlenné vált kertet, tücskök ciripelnek. Az árnyékok táncot járnakm az emberek álmot látnak, nyugovóra tért a természet, de lassan, mindez újra éled.

[4-1]

noemiboszorka1989

Előzmény | 2006.01.30. 20:12 - #4

Ha elfogynak az esős napok és szivárvány tündöklik fel az égen, te már rég messze szállsz. Elhagyod otthonod és új útra indulsz. Tudod már, hol mélyebb az óceán és melyik kis pocsolyában nem érdemes megmártani a lábad. Tudod, honnan indulsz és érzed hová. Volt már pár szárnytörésed, de a lelki szárnyaid senki sem törheti le. Neked szállnod kell, repülnöd. Messze és végtelennek tűnő éveken át. Aztán hirtelen megtorpansz, eltántorit a sötét és mély félelem. Átröpülsz az óceán felett, megpihensz a hegyek csúcsán, bebarangolod a végtelent, de mégsem találod, amit keresel. Égen és földön reményvesztetten keresel, de senkit és semmit nem találsz. Álmodsz, de mennydörgés riaszt fel. Menekülsz, de fészkedbol vad viharok löknek le. Riadtan kérsz segitséget, de senki sem hall téged, hangod elnyomja az orkán. Visithatsz, csapkodhatod szárnyaid, lehullhatsz. Ha vizbe fulladsz tested elmállik és átalakul, buborékként folytatod életed. Kis buborékként, aki le szeretné győzni az óceánt és el akarja érni a napot. Aztán rájössz, hogy gyenge vagy és hagyod sodorni magad az árral, oda, ahol a világ véget ér és a nagy vizesésen lezuhansz a Boldogságba. Mgj.Ez nem vers hanem inkabb proza, de azert ugy gondoltam illik ide:)

Dafne

Előzmény | 2006.01.29. 17:57 - #3

Esti vallomás   Hallgatom a gyászbogár hangját, Zúgó harang moraját. Az eső bús kopogását, Szívem apró kattogását.   Nézem a sápadt hold sugarát. Csillagok lassú vándorlását. Szemed izzó fényáradatát. Arcod eltűnő körvonalát.   Érzem a frissen nyíló nárciszok illatát, Tekinteted tüzes parazsát Az este simogató bársonyát. Szívem örök sóhaját.

Holdsarkany

Előzmény | 2006.01.29. 17:54 - #2

Tavasz: Ülök a dombtetőn, lágy szellő simogatja arcomat, köröttem fák állnak, virágzanak, ágaik meg-meghajlanak............. A nap, a földre veti sugarait, a fű, vidáman táncot jár, miközben el-elröppen a fáról egy madár............. Az ég tiszta akár a kristály, felhők fágyolként úsznak, akár a hattyú a vízen, s szertefoszlanak az égen................... Méhek döngicsélnek, gyűjtik már a nektárt, fülembe cseng énekük, oly szép zümmögésük...................... Míg ez tart, a Nap lassan menetel az égen, s méltóságteljesen eltünik, a horizontnál....................... Besötétedett, a Hold világítja meg e sötét, s kietlenné vált kertet, tücskök ciripelnek..................... Az árnyékok táncot járnak az emberek álmot látnak, nyugovóra tért a természet, de lassan, mindez újra éled. ez a javított vers, mivel rájöttem, hogy nem lehet szüneteket hagyni a verszakok között...kár.

Holdsarkany

Előzmény | 2006.01.29. 17:51 - #1

Tavasz: Ülök a dombtetőn, lágy szellő simogatja arcomat, köröttem fák állnak, virágzanak, ágaik meg-meghajlanak A nap, a földre veti sugarait, a fű, vidáman táncot jár, miközben el-elröppen a fáról egy madár. Az ég tiszta akár a kristály, felhők fágyolként úsznak, akár a hattyú a vízen, s szertefoszlanak az égen. Méhek döngicsélnek, gyűjtik már a nektárt, fülembe cseng énekük, oly szép zümmögésük. Míg ez tart, a Nap lassan menetel az égen, s méltóságteljesen eltünik, a horizontnál. Besötétedett, a Hold világítja meg e sötét, s kietlenné vált kertet, tücskök ciripelnek. Az árnyékok táncot járnakm az emberek álmot látnak, nyugovóra tért a természet, de lassan, mindez újra éled.

[4-1]